Made in Kaposvár

A szép falvak szépen égnek (Lepa sela lepo gore)

Árvai Levente

Az új Kusturica filmre várva gondoltam írok az utolsóról - aztán találtam valami jobbat Európa lőporos hordójáról. Ehhez ismét a kilencvenes évekbe nyúltam vissza, és a mai penitencia már a címével megnyert magának; a stáblista után pedig belépett a kedvenc háborús filmjeim élmezőnyébe.

Alapvetően inkább emlékeztet vietnámi, mint pl. a második világháborús klasszikusokra, vagy Emir munkásságára. Talán a korszak, a formanyelv teszi. A recept: dobd az Acéllövedék művészi, nyers megközelítését egy üstbe, add hozzá a Szakasz válogatott borzalmait és kidolgozott karaktereit, aztán a balkán lángoló földjén pirítsd szenesre. Miután üszkös gerendák meredeznek minden oldalán, vakard le róla a hollywoodi manírt, és hintsd meg egy kis délszláv őrülettel. Ínyenceknek kötelező! A képsorokra meredve nem csodálkozom, hogy húsz-huszonöt év múltán sem sikerült feldolgozni a szétszakadást kísérő eseményeket. Hogy, mint ebben a filmben is, családtagok, barátok követtek el válogatott kegyetlenségeket egymás ellen, a vallás és az etnikum érvrendszere mögött keresve az önigazolást. Mert indokai, érvei mindenkinek vannak. És ha szigorúan vesszük, mindenkinek igaza volt. És senkinek sem volt igaza. De ép bőrrel vagy ép ésszel egyik sem volt képes túlélni a másikat. Az alapsztori mára már klasszikusnak mondható: két barát, egy muszlim és egy csetnik párhuzamban állnak a történelmi viharban. A jelen: a kórház. A visszatekintések: a háború, és ami előtte volt, számtalan rétegben, rövid epizódok az őrület előttről, amikor még "minden rendben volt". Persze semmi sem volt rendben, amire részletről részletre rávilágítanak az elmondottak. A szerb katona és bajtársai szemszögéből látjuk az eseményeket, de mégsem egyoldalú a dolog. Nem ítélkezik. És ez nagyon fontos! Mindkét oldal elkövette és elszenvedte ugyanazokat a szörnyűségeket. Ebben a szituációban nincs objektív igazság. A színészi alakítások hozzák a formát. Klisé ide vagy oda, ami jó az jó! Az emberközeli látásmód, a karakterekről apránként lefejtett előítélet, a személyes történetekben való elmélyülés az egyik legnagyobb előnye a filmnek - a kultikus, szénfekete humorú megszólalások mellett. Mert a dialógok hibátlanok! Ahol kell, eltúlzott és színpadias, ahol kell, két szóba sűrít egy életet. A képi világa pedig olyan díszlet, ami bárhol a világon megállná a helyét. Legjobb példa, hogy nem elsősorban a költségvetésen múlik, hanem, hogy akik kezelik a kamerát, értik-e a dolgukat. Ezek a szerbek értették.

Ha tehetném, Ryan közlegény helyett ezt adnám le minden évben a tv-ben. És nem csak azért, mert jobb film. Hanem mert mindez akkor történt, mikor az iskolapadban ismerkedtem a négy alapművelettel, és a transzformátorház mögött szívtam lopva a bagót. Alig száz kilométerre innen pedig egy embertelen testvérháború zajlott...