Made in Kaposvár

KÉTEMELETES HORGONY A SÉTÁLÓUTCÁBAN

    Az első pénzintézetek még a kiegyezés előtt gyökeret vertek Kaposváron, igazi felvirágzásukra azonban a századfordulóig várni kellett. A 20. század elején a jelentékeny iparvállalatok mellett már több bank és takarékpénztár székhelye volt Kaposvár, amely így megerősítette pozícióját a megye közlekedési, ipari, kereskedelmi és nem utolsósorban pénzügyi központjaként. A bankalapítások mellett a hitelintézetek székházainak építése is egyik ismérve volt az új várostörténeti korszaknak - és egyúttal alakítója a kaposvári utcaképnek.

     A Somogy Megyei Takarékpénztár sem maradhatott ki a sorból. Az igazgatóság pályázatot írt ki a palota tervezésére, ám nem tudott dönteni a beérkezett pályamunkák között. Végül nemcsak kiadták mindhárom pályadíjat, de még két további tervet is megvásároltak. Az öt tervet kombinálták, a végleges változatot Pilch Andor pécsi építész készítette el. (A kortársak szerint Pilch nagyszerűen megfelelt a megbízatásnak, bár azt is rebesgették, hogy a mesteri tervek mögött valójában a somogyi születésű kiváló építész: Kozma Lajos szakértelme állt.)
    A kivitelezéssel ugyanazt a zalaegerszegi céget bízta meg a takarékpénztár(a Fuchs és Grosst), amelyik néhány évvel korábban a városházát is felépítette, tehát már nevet, megbecsülést szerzett magának Kaposváron.
    A kiszemelt területen, a Fő és az Irányi Dániel utca sarkán eredetileg a Központi vendéglő földszintes épülete állt, amelyet régebben gazdatiszti lakásnak is használtak. A kis házat 1913 májusában bontották le, s a felszabadult telken egyszerre húsz kőműves kezdte meg szeptember elején - nagy erővel és lendülettel - az erős alapok, a vastag téglafalak építését.
   Bármily meglepő, rövid két-három hónapnyi munka után már tető alá is került a palota
   Persze a pompás őszi idő igencsak kedvezett az építkezésnek. Novemberben végleg elkészült a faszerkezet, s az ácsmunkákat is befejezték.
    Somogy Megyei Takarékpénztár ugyan kényszerfelszámolással fejezte be működését 1937- ben, az Anker-ház, a város egyik legnagyobb bérháza viszont változatlanul helyet ad lakásoknak, irodáknak, bankoknak és kiállításoknak. Közismert nevét is egyik bérlője, az Anker (magyarul: Horgony) Biztosító után kapta a palota. 2012-ig az OTP Bank ügyfélforgalma bonyolódott le az épület elegáns, színes üvegfedele alatt.
         
       Forrás és a teljes cikk: Kaposvár 300 - Emelt fejjel - nyitott szemmel

MadeInKPSVR mobil applikáció